Project

Fémionfelesleg (Fe(III), Al(III)) eltávolításában szerepet játszó kelátor molekulák előállítása, jellemzése és biológiai rendszerekben való átalakulásaiknak vizsgálata


USAGE LEVEL

Knowledge improvement (theoretical research)

ADDITIONAL INFO

Az Al(III) és Fe(III) okozta megbetegedések kezelése a szervezetben felhalmozódott fémion kelátképzőkkel történő eltávolításán alapszik. A klinikai gyakorlatban jelenleg legsikeresebben használt ilyen kelátképző a dezferrioxamin. Alkalmazásának azonban számos mellékhatása léphet fel és hátránya az, hogy drága, illetve csak injekció formában adagolható. A Padovai Egyetemmel közös kutatásaink során olyan, jelenleg különböző hidroxi-piridin-karbonsav metilezett származékainak előállításával és oldategyensúlyi viszonyainak vizsgálatával foglalkozunk, melyekben a metil-csoport megváltoztatja a hidroxid és karboxil-csoport bázicitását, ezáltal erősebb bidentát koordinációjú kötést alakíthat ki a ligandum a különböző fémionokkal. Ezek olyan alternatív kelátképzők lehetnek, melyek stabilabb kötésű komplexet képesek kialakítani az említett fémionokkal, olcsóbb vegyületet eredményeznek és szájon át adagolhatók. A környezetből felszívódva, ezek a fémionok, illetve a gyógyszerként alkalmazott ligandum molekulák a véráram útján jut el az agyba és az egyéb szervekhez, ezért ismernünk kell, hogy a vérszérumban milyen molekulákkal lépnek kölcsönhatásba. A vérplazmában a fémionok, a ligandum molekulák, és a kialakult komplex részecskeeloszlása alapvető fontosságú. A nagy molekulatömegű proteinek közül a transzferrin és a humán szérum albumin a legfontosabb transzfer-, ligandum és fémkötő molekula. Kis molekulatömegű biomolekulák közül szerepe lehet a citrátoknak, illetve a különböző foszfátoknak. Mivel a vérplazmában ezek a molekulák együtt van jelen, így nem hagyhatjuk figyelmen kívül a vegyes ligandumú komplexek képződésének lehetőségét sem. A vizes oldatban képződő komplexek összetételét és stabilitási állandóit, elsősorban pH-potenciometriás módszerrel határozzuk meg, amit UV-látható spektrofotometriás és NMR mérésekkel is alátámasztunk. A vérszérum molekuláival való kölcsönhatást pH-potenciometriával, ultraszűréssel, spektrofotometriával, spektrofluorimetriával és NMR spektroszkópiával tudjuk vizsgálni. É. Sija, A. Dean, T. Jaskusch, V.B. Di Marco, A. Venzo, T. Kiss, Monat. Chem., DOI 10.1007/s00706-0011-0482-x.